2014. március 19., szerda

Exkluzív ECF interjú Dr. Konstantinos Farsalinos-szal


A cikk eredetije: http://www.e-cigarette-forum.com/infozone/news/exclusive-ecf-interview-dr-konstantinos-farsalinos.html

“Ha nyilvánosan akarod kifejezni a véleményedet az e-cigarettáról, nem ártana képben lenned azzal, amiről beszélsz”

Dr. Konstantinos Farsalinos egy görög szív és érrendszeri specialista, aki az elmúlt években komoly nemzetközi népszerűségre tett szert az e-cigarettával kapcsolatos úttörő klinikai kutatásaival.
Az ECF-nek tett nyilatkozatában beszélt az e-liquid összetevőivel kapcsolatos új kutatásáról, amelyet a vaperek és e-cigarettával foglalkozó cégek nyújtotta közösségi finanszírozás tett lehetővé.
Beszélt nekünk a munkájáról, a vapelés jövőjéről és arról, hogy nem minden elismert szakértő a valóságot állítja.

E-Cigarette Forum:
A Napi munkája során szív és érrendszeri kutatásokkal foglalkozik egy belga kórházban, mi vezette mégis arra, hogy az e-cigaretta vizsgálatára kezdjen összpontosítani? Sokan kíváncsiak lehetnek az összefüggésre.
Dr Farsalinos: Teljesen véletlenül történt, épp egy a dohányosok szívrendellenességeivel kapcsolatos kutatást fejeztem be éppen, amikor két barátomtól egy képüzenetet kaptam, rajta az újonnan vásárolt e-cigarettájukkal.Az első reakcióm az volt, hogy fölösleges dologra szórták el a pénzüket; ha valóban le akartak volna szokni a dohányzásról, felírtam volna nekik a szükséges gyógyszereket. De ők kitartottak mellette és folyamatosan küldték az újabb képeket. Egy idő után már beláttam, hogy tényleg bevált nekik a dolog.Arra gondoltam, hogy ez egy olyan dolog, ami komolyabb, tudományos vizsgálódást érdemelne, szóval elkezdtem kutakodni a lehetséges előnyeiről. Felfedeztem egy görög e-cigaretta fórumot, ahol önkéntesekre is akadtam az első klinikai vizsgálatomhoz.

Az egészségügy területéről sok ember úgy tűnik automatikusan negatívan áll hozzá a dologhoz. Úgy érzi, hogy ön és csapata magányosan utakon jár?
Tavaly eléggé magányosnak éreztem magam. Tényleg csak páran végeztünk hasonló kutatást és valószínűleg őrültnek tűntünk a kollégák szemében. Viszont egyre gyarapodunk, az e-cigaretta egyre nagyobb elismertségnek örvend. Az elmúlt pár hónapban egyre többen támogatnak minket tudományos és orvosi körökből.

Miért most bukkannak fel ezek az emberek?
Még nincs elegendő kutatásból származó adatunk, de már így is jóval előrébb vagyunk, mint az elmúlt években. Ez alatt az idő alatt a közvélemény a negatív kampány ellenére megkedvelte az e-cigarettát. Úgy vélem ezek a tények győzték meg őket, hogy jobban szemügyre vegyék a dolgot.
Szerintem az emberek többsége aki leszólja az e-cigarettát, nem igazán rendelkezik behatóbb ismeretekkel róla.Ha nyilvánosan akarod kifejezni a véleményedet az e-cigarettáról, nem ártana képben lenned azzal, amiről beszélsz. Mert azzal amit tudósként mondunk sok ember véleményét befolyásoljuk.
Sok dohányost ismerek akit már a kipróbálásáról is sikerült eltántorítani. Még rosszabb amikor sokan visszaszoknak a hagyományos cigarettára miután hallják a tudósokat a lehetséges veszélyekről vitatkozni; a probléma az, hogy a dohányzás kockázatait gyakran elfelejtik megemlíteni.
Lehangoló iróniáról van itt szó.
Senki sem számít arra, hogy az e-cigaretta tökéletesen biztonságosnak, egy egészséges hobbynak bizonyuljon.. de nem is kell hogy az legyen.
Ez érdekes, mert abból amit a sajtóban látok az emberek nem elégedettek a vapeléssel amíg be nem bizonyul, hogy 100%-osan kockázatmentes.
Ismer akár egy olyan gyógyszert is aminek nincs mellékhatása? Például a paracetamol világszerte használt, mégis elsődleges oka annak hogy emberek saját magukat ölik meg; ha bevesz belőle egyszerre 10 tablettát, akut májelhalás következhet be.
Fontos megérteni, mi nem azt állítjuk, hogy az e-cigaretta egy minden értelemben hasznos dolog.
Hasznos a dohányosoknak, mindenki másnak pedig nem az. Nem javasolnám a nemdohányzóknak hogy kezdjenek el vapelni. Viszont dohányosoknak, figyelembe véve a dohánytermékek pusztító hatását, ez egy teljesen forradalmi módja a káros hatások csökkentésének.
Valójában az ideális az lenne, ha a vapelés csak egy köztes állomás lenne a teljes leszokás felé vezető úton.
A fő különbség, hogy a dohánytermékek célja, hogy az emberek nemdohányzóból dohányzóvá váljanak. A kezdetektől fogva az e-cigaretta úgy volt reklámozva, hogy dohányosból vaperré váljon valaki, nem pedig nemdohányzóból legyen vaper.
Az e-cigaretta cégeknek nincs szükségük arra, hogy fiatalokat és nemdohányzókat szólítsanak meg, ez az a nagy különbség amit a Dohányzásfelügyelet (Tobacco Control) nem hajlandó elfogadni.
Mégis a sajtó gyakran közöl sztorikat arról, hogy a gyerekek ugyanolyan menőnek tartják, mint a dohányzást. Van ebben valami igazság?
Az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból rendelkezünk ilyen adatokkal, de a főcímek nem egyeznek az eredményekkel, ha jobban megvizsgáljuk őket. Erre a legjobb példa a legutóbbi CDC felmérés. Sokan a CDC-nél azon a markáns véleményen vannak, hogy az e-cigarettával új „nikotinjárvány” elterjedésének lehetünk tanúi. Viszont azt elfelejtették megkérdezni a fiataloktól, hogy gyakori használók-e? Az eredmények ebből a kérdésből származtak : Kipróbáltad-e az elmúlt 30 napban az e-cigarettát? A CDC szerint egyetlen slukk is elég ahhoz a 30 napban, hogy valakit használónak tekintsünk.
Ha ezt nézzük hányan válaszoltak a nemdohányzók közül a fenti kérdésre igennel 0,5%-ot kapunk.
Az eredményt problémaként értelmezték, pedig nem az. A józan ész szerint 0,5 százalék majdnem semmi.
Mások még jobban eltúlozták az eredményeket. Nem akarok senkit se megnevezni, mert egyszerűen nem akarok nagyobb nyilvánosságot biztosítani nekik. Vannak olyan Egyesült Államok-béli orvosprofesszorok akik nevetségessé teszik magukat és sajnos az egyetemüket is, mert azok hivatalos weblapján jelentetik meg cikkeiket. Egyvalamit nem tudok megérteni; sosem hoznám így magam kellemetlen helyzetbe. Csupán le kell ellenőrizni a számokat, hogy feltűnjön, ezek a nyilatkozatok képtelenségek.
Előfordult már hogy az ön egyik tanulmányát is félreértelmezték?
Az Európai Únió bizonyosan bűnös abban, hogy mondatokat ragadott ki a tanulmányaimból és más szövegkörnyezetben tálalták azokat.
Természetesen nem hibáztathatom a törvényhozókat, hogy nem szakértők minden területen amit szabályozni akarnak. Viszont legalább elolvashatnák a részletes leírást és tanácsot kérhetnének amikor szükségük van rá. Gyakran nem teszik ezt meg, gyakran csak kiragadnak egy állítást ami alátámasztja az álláspontjukat, majd erre hivatkozva vezetnek be emberek millióit érintő szabályozásokat.
Nem voltam meglepett a jogalkotók reakciójával kapcsolatban. A gond az, hogy túl későn cselekedtek, mert már oly sok millió felhasználó van Európában akiket nem hagyhatnak figyelmen kívül. Ez az oka annak, hogy nem tilthatják be, vagy alkalmazhatnak gyógyszerészeti szabályokat az e-cigarettára. Három évvel korábban senki sem figyelt volna fel a dologra, de túl későn érkeztek.
Ez jó hír a vapereknek és a dohányosoknak is.

A jelenlegi szabályozás komoly problémákkal küszködik, részben a nikotinszinttel kapcsolatban ami túl alacsony. Két kutatást végeztem a nikotin felszívódásával kapcsolatban, egyikben egy harmadik generációs eszközzel és egy 9 Watton használt „clearomizer”-rel. Bár tapasztalt vaperekkel dolgoztunk együtt, a felszívódás mértéke csak körülbelül egyharmada volt a cigarettáénak: vagyis 35 percig kell vapelni ahhoz, hogy a vérplazma nikotinszintje annyi legyen, mint egy 5 perc alatt elszívott cigaretta után.
Ez azt mutatja, hogy az e-cigaretta a hagyományoshoz képest nem egy hatékony nikotinbeviteli eszköz.

Ha hatékonyabbak lennének, akkor leszoktató termékként is jobban beválnának?
Természetesen minél jobban sikerült szimulálni a hagyományos nikotinbevitelt, annál jobb. Sok mindent kell még fejleszteni az e-cigarettáknál, de a 20 milligrammos korlát egy komoly lépés visszafelé.
Ennek ellenére elég ellentmondásosnak tűnhet, hogy az e-cigarettának erősebbnek kellene lennie.
Valóban az, de másról is szó van itt. A legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy a nikotin mellé más vegyi anyagokra is szükség van, hogy függőség alakuljon ki. Önmagában nem olyan addiktív mint gondoltuk. Nem azt állítom, hogy egyáltalán nem az, de úgy tűnik más alkaloidák jelentősen hozzájárulnak a hatásához. Ezek az anyagok nincsenek meg egy e-cigarettánál.
Kélem, hogy egy nemdohányzó e-cigaretta függővé válhat. Nem tartom lehetetlennek, de úgy vélem nagyon valószínűtlen.

Mennyi idejét veszi el ez a kutatás?
Nagyon sokat, egy kutatáshoz egy kicsit őrültnek kell lennie az embernek és nagyon kell kedvelnie. Ez nem csak egy munka. Nemcsak arról van szó, hogy el kell végezni a konkrét kutatást, rengeteg időt igényel az előkészítés is. Meg kell teremteni a forrásokat és a kórház etikai bizottságának is jóvá kell hagynia, majd önkénteseket kell keresni. Szóval sok a tennivaló még mielőtt elkezdhetné az ember.

Hány kutatást végzett eddig a témakörben?
Eddig hét publikációm volt, három további van elfogadva és vár a megjelenésre. További terveim is jóváhagyásra várnak, például annak összehasonlítása, mennyi rákkeltő anyag mérhető dohányzók és vaperek anyagcseréjében. Ezek anyagi forrásra várnak, én akár már holnap el tudnám kezdeni.

Általában hogyan talál támogatást?
Néhány tanulmány nem igényelt komoly kiadásokat, például a kórházi és laborköltségek ingyen voltak. Egyik példa erre a „Vaping Topography Study” amivel csapatommal a szabadidőnkben és hévégén foglalkoztunk. Nem is tudnám megmondani hány órát töltöttünk vaperekről történő videófelvételek készítésével és az eredmény speciális szoftverrel végzett vizsgálatával.
Még a csapatom elkötelezettsége sem teszi lehetővé költsége klinikai tanulmányok elkészítését. Például amikor a szívkoszorúér áramlási sebességét vizsgáltuk (Coronary Flow Velocity Study), az azt elvégző kórház személyenként és alkalmanként 240 eurót kért a vizsgálatért. Több mint 80 résztvevő, fejenként két alkalom, ez rengeteg pénz és ez még csak a kórházi díj.
A tanulmányok gyakran sok ember munkáját igénylik. Nem tudok egyszerre beadni egy intravénás injekciót és kardiogramot készíteni. Szükség van valakire aki segít, gyakran több személyre is.
Évtizedekkel ezelőtt a dohányzást egészségesnek tartották, most már tudjuk, hogy az igazság ennek pont az ellenkezője.

Úgy véli, hogy az emberek félnek bevallani hogy az e-cigaretta kevésbé ártalmas mint a dohányzás, mert évekkel később kiderülhet hogy tévedtek és felelősségre vonhatókká válnának?
Ezért tartom fő kijelentésemnek, hogy az e-cigaretta a jelenlegi kutatások szerint kevésbé ártalmas mint a hagyományos dohány. Nem állítom azt, hogy ez egy egészséges szokás amire mindenkit bátorítok. Én csak összehasonlítom a a dohány hatásaival, tudva mi van annak a füstjében.
Sok dolog van még amit laboratóriumban kell vizsgálnunk: nehézfémek és toxinok a kibocsátott párában, kémiai anyagok hatása nagy teljesítmény használatakor. Rengeteg kutatási lehetőség lenne, sokra el is készült a tervezet de az anyagiak még hiányoznak.
Vagyis óvatosnak kell lennünk az e-cigarettával, például nem tudjuk mi történik amikor ízesítő anyagokat lélegzünk be. Többségük engedélyezett élelmiszer adalék amit viszont nem teszteltek belélegzésre.
Eljutottunk a mostani kutatásához ami a potenciálisan veszélyes e-liquid összetevőkkel kapcsolatos.

Kifejtené ezt bővebben?
Ezt a kutatást egy-két mintával kezdtem amiben olyan vegyi anyagokat találtunk amiknek nem lett volna ott a helye. Sokan aggódnak emiatt, amit megértek. Viszont először a problémát kell meghatároznunk amit vizsgálni fogunk, különben csak pontatlan címlapra való eredményeket kapunk.
Körülbelül 160 liquidet vizsgálunk a világ minden tájáról. Arra vagyunk kíváncsiak, létezik-e általános probléma és ha igen milyen mértékben. Amint megvannak az eredményeink, mely liquidek érintettek és mit találunk bennük.Viszont megoldási javaslattal is elő fogunk állni, mert csak a probléma definiálása nem elég.

Hogyan látja, mi most a legfontosabb téma?
Jelenleg nincs széleskörű gyártáskori ellenőrzés. Egy másik probléma az e-liquid gyártók és forgalmazók hiányos ismeretei. Jelenleg kis és közepes cégekről beszélünk, akik szándékuk ellenére nem tudják pontosan mit is kellene tesztelniük, „csapdába kerültek”.
Találkoztam néhány gyártóval, akik haszontalan és szinte semmilyen értelmes információt nem tartalmazó teszteket végeztek. Az Interneten megkeresett kémiai laborokat kérdezik meg mit kellene tenniük. Viszont a saját területükön elismert tudós szaktekintélyek is sötétben tapogatóznak, ha nem volt még dolguk kimondottan az e-cigarettával. Ez egy nagyon összetett és bonyolult új termék: a kémiai, technológia, elektronika és fizika összekapcsolódása.
Annyira bonyolult, hogy amikor tapasztalt laboroknak adtam egy tesztelendő e-cigarettát, láttam hogy súlyos módszertani hibákat vétettek. Nagyon fontos tisztában lenni vele hogy mit is csinálunk, mert laborszinten nagyon könnyű rosszul használni a készülékeket, így haszontalan és valótlan adatokhoz jutva.
Ha a tesztet nem úgy végezzük, ahogy egy vaper használná a készüléket, akkor mi is az értelme?
A kis cégek gyakori panasza, hogy nem engedhetik meg maguknak ezeket a vizsgálatokat úgy hogy közben üzletileg is megálljanak a lábukon
Nos, a valóságban ez csak a gyártók felelőssége kellene hogy legyen. Az értékesítők pedig azért kell hogy feleljenek, hogy megbizonyosodtak róla, hogy az eladott termékeket már korábban a gyártó bevizsgálta. A gond az, hogy senki sem követel meg semmilyen tesztet.
A felelősség a gyártóké és nem elég egy nyilatkozat, a pontos eredményeket is közzé kellene tenniük; különben bármit állíthatnak.
Biztos vagyok benne, hogy az iparág felelősnek érzi magát és amint lehet megoldja ezeket a problémákat. Ha a gyártók elkezdik megjeleníteni ezeket az eredményeket, annak komoly marketinghaszna is lesz. Közzétéve hogy az ő termékük biztonságos, a többi piacon maradni szándékozó cég is rákényszerülne erre.
A szabályozás meg fogja követelni az e-liquidek vizsgálatát. Mivel a reklámozás tiltott lesz, ez az egyetlen eszköz a gyártók kezében. Bár a médiában reklámozva és sportesemények szponzoraként nem jelenhetnek majd meg, a tény hogy az adott termék a legalaposabban bevizsgált, fogja majd vonzani a vevőket.
Milyen szerepük van ebben a fogyasztó vapereknek?
A vaperek nyomást gyakorolhatnak a gyártókra. Nemcsak a termék kinézete és íze alapján dönthetnek majd, hanem a jóval fontosabb vizsgálati eredmények alapján. Eddig nem így működött a dolog, de úgy gondolom így fog.

Az Indiegogo-n végzett közösségi forrásgyűjtés során sok komolyabb adomány érkezett e-cigaretta cégektől. Számított erre?
Az igazat megvallva meglepődtem rajta. Arra számítottam ,hogy a pénz a vaperektől fog érkezni.
Örülök, hogy tévedtem, mert ezidáig nem sok pozitív visszajelzést kaptam a cégektől. Általában egy támogatót keresünk a teljes projekthez, ritka a kutatások közösségi finanszírozása. Ez volt az első alkalom hogy ehhez az eszközhöz folyamodtam, de a sikere miatt a jövőben is tervezem.
Felmerült önben a gyanú, hogy néhány gyártó számára kedvező eredményt vár el cserébe ?
Ez nem lehetetlen, de nem ilyen módszerrel dolgozunk. Saját magunk vásároltuk a liquideket, amikor lehetett névtelenül, vagyis senki se tudja milyen mintákat gyűjtöttünk.
Van kimondottan olyan kutatás amit szeretne elvégezni, ha korlátlan erőforrása lenne hozzá?
Amire leginkább szükség lenne az egy hosszan tartó vizsgálat, több ezer résztvevővel. Ennek már most el kellene kezdődnie és fejlődnie az évek során. A dohányzásnak hosszan tartó hatásai vannak, senki se hal meg egy év után, ezért türelmesnek kell lennünk. Emellett a vaperek általában fiatalabbak, vagyis kisebb a megbetegedés kockázata. Így jelentős eredmények érdekében évekig kellene követni több ezer vapert
Ez a kutatás lesz a legfontosabb.


További információk Dr Konstantinos munkájáról: http://www.ecigarette-research.com/web/index.php

forrás: a Villanypára Egyesület (VAPER) facebook-os oldala

2014. február 27., csütörtök

Article 18

Voting on the TPD article 18 - 26/2/14, approved by MEPs 478-130

A tegnapi nap folyamán az EP elfogadta a TPD-t és ezzel együtt az Article 18a-t is, ami jelentősen korlátozza és hosszabb távon a mai ismert második és harmadik generációs eszközök betiltásához vezet. Várhatóan a big tobacco (nagy dohánycégek) és big pharma (nagy gyógyszergyárak) kezébe kerül a piac és silány minőségű termékek jelennek meg, amiket mi már régen magunk mögött hagytunk.
Ezen kívül a szabályozás korlátozza a médiabeli és az internetes jelenlétet, hasonlóan a dohánytermékekéhez. Ez érinti a fórumokat, Facebook oldalakat és csoportokat és magát a reklámozás tiltását is.

A jogszabályt várhatóan március 14-én hagyja jóvá a Miniszterek Tanácsa. A tagállamoknak ezután két év áll rendelkezésére a szabályok átvételére, bár valószínűleg ez hamarabb fog megtörténni, főleg nálunk.


A TPD teljes szövege magyarul:
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-%2F%2FEP%2F%2FNONSGML+AMD+A7-2013-0276+190-190+DOC+PDF+V0%2F%2FHU
81. oldaltól kell olvasni.

A TPD teljes szövege angolul:
http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-%2F%2FEP%2F%2FNONSGML+AMD+A7-2013-0276+190-190+DOC+PDF+V0%2F%2FEN

Lényegében megfelel a korábban leírtaknak: Lásd a 2013 december 18. frissítését a http://ecigiblog.blog.hu/2014/02/23/az_itthoni_helyzet blogbejegyzésnek.


Itt meg lehet nézni, hogy melyik országból, melyik képviselő hogy szavazott:
http://www.votewatch.eu/en/manufacture-presentation-and-sale-of-tobacco-and-related-products-draft-legislative-resolution-artic-56.html#/##vote-tabs-list-4

A hivatalos közlemény:
http://www.europarl.europa.eu/news/hu/news-room/content/20140221IPR36632/html/Doh%C3%A1nyterm%C3%A9kek-a-Parlament-a-fiatalok-elrettent%C3%A9s%C3%A9t-t%C3%A1mogatja


További írások, reagálások főleg angolul:

Clive Bates - updated after TPD 26/2/14
http://www.clivebates.com/?p=1747

Good news for tobacco control; less so for e-cigarettes
http://www.rebeccataylor.eu/2014/02/26/good-news-for-tobacco-control-less-so-for-e-cigarettes/

AIDUCE, backed by expert legal advice, prepares for battle (scroll down for English version)
http://www.aiduce.fr/regulation-outranciere-des-e-cigarettes-par-les-instances-europeennes-des-sa-transposition-en-droit-national-elle-sera-contestee-en-justice/

EU Vapers In Last Ditch Attempt To Save Ecigs
http://www.ecigarettedirect.co.uk/ashtray-blog/2014/02/eu-vapers-in-last-ditch-attempt-to-save-ecigs.html

Cold Day in Europe – TPD Has Come to Pass
http://stevevape.com/cold-day-europe-tpd-come-pass/

EU law on e-cigarettes has been made on the back of a fag packet
http://136.173.159.70/newsletter/eu-law-on-e-cigarettes-has-been-made-on-the-back-of-a-fag-packet/

Article 18 Passed in the Tobacco Products Directive EU
http://vapersagainsttheban.com/2014/02/26/article-18-passed-in-the-tobacco-products-directive-eu/

What can we do? Article 18 in a split vote - and still we lost! Support EFVI now please
http://vapingpoint.blogspot.co.uk/2014/02/what-can-we-do-article-18-in-split-vote.html

EVUN - Today, we sent the following letter to all MEPs:
http://evun.net/?p=183

Tobacco Directive curbs E-cigarettes, pouch tobacco and menthol cigarettes in a travesty of democracy
http://www.ukipmeps.org/news_856_Tobacco-Directive-a-travesty-of-democracy.html

Post TPD vote response.
http://saveecigs.wordpress.com/2014/02/26/post-tpd-vote-response/

Nikki Sinclaire discusses the e-cig vote and why we need a referendum (Youtube video)
http://www.youtube.com/watch?v=ahiP_LcgtBs&feature=youtu.be

forrás:  Villanypára Egyesület (VAPER) facebook-os oldala

2014. február 14., péntek

A VAPER helyreigazítást kér

Továbbra is folytatódik az ellenpropaganda az elektromos cigaretta ellen, habár a bíróság kimondta, hogy az elektromos cigaretta töltőfolyadékja nem gyógyszer. A NAV ettől függetlenül továbbra is razziázik és sorra foglalja le a nikotinos e-liquideket.
Úgy tűnik, hogy erősek vagyunk hiszen a saját érdekeket képviselők és józan ész közötti e-cigaretta háborúra a média is egyre jobban figyel. A nagyobbik gond, hogy az ellenpropaganda még mindig erősebb nálunk így nem csoda, ha folyton olyan emberek véleményét mutatják a nagy nyilvánosság előtt, akinek köze nincs az egész elektromos cigarettázáshoz.
Ennek eredménye a tegnapi esemény illetve a VAPER ellenlépése is.

A Villanypára Egyesület tiltakozását fejezi ki a Hír24 Híradóban az elektromos cigarettákkal kapcsolatos blokkban vele kapcsolatban elhangzott állítás miatt, amely szerint nem cáfolja Dr Kovács Gábor, a Tüdőgyógyász Társaság elnökének állításait, és ezúton kéri az elhangzottak helyreigazítását:

Állítás:
"Az elektromos cigaretta serkentheti a rászokást a fiatalok körében"

A Villanypára Egyesület álláspontja:
A valóság az, hogy az állítást bizonyítani tudó kutatás ezidáig még nem született, ellenben a témában publikált felmérések ennek pontosan az ellenkezőjét bizonyítják, miszerint az elektromos cigarettát használó nem dohányzó fiatalkorúak száma hazánkban elenyésző, mindössze korosztályuk 0.5%-a.

Állítás:
"Az elektromos cigaretta a leszokásban nem segít, mert fenntartja a függőséget"

A Villanypára Egyesület álláspontja:
A valóság az, hogy az elektromos cigaretta nem leszoktató eszköz, célja nem a függőség megszüntetése, hanem a hagyományos dohányzással járó közismert egészségügyi kockázatok jelentős csökkentése egy nagyságrendekkel kevésbé káros alternatíva felmutatásával. Felmérések bizonyítják továbbá, hogy az elektromos cigarettát használók jelentős hányada hosszú távon folyamatosan csökkenti a bevitt nikotinmennyiséget, két év elteltével átlagosan közel 75%-kal kevesebb nikotint fogyasztva, mint az e-cigarettára történő átálláskor.

Állítás:
"Az elektromos cigarettában lévő kémiai anyagoknak is van egészségkárosító hatása"

A Villanypára Egyesület álláspontja:
Az elektromos cigaretták egyetlen kimutatható egészségre káros választható összetevője a nikotin, ezzel szemben mentes azoktól a veszélyes és rákkeltő kémiai anyagoktól, melyek a dohányzás közvetlen és közvetett egészségügyi kockázataiért felelősek. A legfrissebb kutatások szerint az egy egész életen át történő elektromos cigarettázás egészségügyi kockázatai nagyjából három hónapnyi dohányzás kockázataival egyenértékűek.

Továbbiakban tájékozódhatnak weboldalunkon is: http://www.vaper.hu


Tisztelettel:
Ficsor Zoltán - a Villanypára Egyesület elnöke
http://www.hir24.hu/belfold/2014/02/13/kaosz-van-az-e-cigaretta-korul/

A cikk az egyesület facebook-os oldalán jelent meg.

2014. február 4., kedd

Passzív e-cigarettázás majdnem ártalmatlan az egészségre

Az e-cigarettázó nem ártalmas környezete számára.

Egy tanulmány nyomtatás előtti verziója arról számolt be, hogy a passzív e-cigarettázás nem olyan káros a dohányos környezetének egészségére, mint azt korábban gondolták.A kutatók elsődleges célja az volt, hogy megvizsgálják a zárt légtérben történő elektromos cigaretta használat melyen vegyi anyagok koncentrációjával jár.
A tesztekre egy irodaházi szobában került sor, ahova három elektromos cigarettázót hívtak meg. Az iroda mérsékelten volt csupán szellőztetve, így biztosíván a szimulációnak valós körülményekkel megegyező feltételeket.
A tanulmány legfontosabb megállapításai
1. Az e-cigarettázók szobájában a szénmonoxid és széndioxid koncentrációja nem mutatott különbséget a kontroll szobában mértekkel összehasonlítva.
2. A formaldehid, benzol és egyéb pirolízis termékek, úgymint akrolein és aceton szintje nem haladta meg az átlagos koncentrációt.
3. Az IARC (International Agency for Research on Cancer) által valószínűleg rákkeltő anyagok koncentráció azonban átlagosan 20 %-kal növekedett, 122.8 ng/m3-ről 147.3 + 26.2 ng/m3-ra.
4. A mérgező és potenciálisan rákkeltő anyagok – mint például a kadmium, arzén és tallium – tekintetében nem volt jelentős növekedés mérhető.
5. A fémek esetében az alumínium koncentrációja 2,4 szeres növekedést mutatott, azonban a többi fémnél (réz, króm, nikkel, ólom, ón, vanádium és cink) nem volt szignifikánsan mérhető eltérés a kontrollhoz képest.

Az eredmények megnyugtatóak
Annak ellenére, hogy a tanulmány csupán három elektromos cigaretta márkát vizsgált, mégis elég bizonyítékot szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy a jelenleg felmerülő – a passzív elektromos cigarettázás egészségkárosító hatásait illetőlen – az aggályokat szertefoszlassa.
A korábbi tanulmányok a lehetséges karcigén és toxikus anyagok (formaldehid, akrolein és aceton) koncentrációja miatt tartották egészségre veszélyesnek a passzív e-cigarettázást. A mostani tesztek azonban megmutatták, hogy ezen anyagok valós körülmények között történő mérésekor nem tapasztalható azok koncentrációjának növekedése.

Nem jelentős a feltehetően rákkeltő anyagok jelenléte
A kutatók úgy vélekednek, hogy annak ellenére, hogy kis mértékben, de növekedett az aromás szénhidrogén-koncentráció, nem jelentős az ismert vagy feltehetően rákkeltő vegyületek jelenléte.
A fogas kérdés egyelőre az alumínium, mely a vizsgálatok ezen szintjén “nem tűnik jelentősen egészségre veszélyesnek”.
Bár a jelen kutatás eredményei arról szól, hogy a bizonyítékok nem mutatnak lényeges egészségügyi kockázatot a passzív e-cigarettázással kapcsolatban, mégis egyértelműen szükség van a többi kutatás eredményre is, különösképpen azért, mert sok különböző márkájú elektromos cigaretta van a piacon és az aktuális tesztek azok közül csupán három vizsgálatára korlátozódnak.

Az e-cigarettázás nem emissziómentes
A kutatás szerzői zárszóként még említést tesznek a téma egy másfajta megközelítésének lehetőségéről, arról, hogy az e-cigarettázás a levont következtetések szerint mégsem teljesen emissziómentes. Bár elismerik, hogy gyakorlatilag a termék használata jelen pillanatban igencsak csekély veszélyt jelent a passzívan belélegző számára.


forrás: Dohányinfo

2014. február 3., hétfő

Mi van a folyadékban? A nikotin az egyes számú főellenség?

Több, mint fél éve keverem magamnak a folyadékokat és tapasztaltam egy 's mást. Olvasgattam a neten, youtube-os videókat néztem a többi méregkeverő trükkjeiről és ellestem pár apróságot. Hasonlóan magához az elektromos cigaretta használásához ugyanúgy menet közben, gyakorlattal sikerül egy-egy problémát megoldani, rájönni a dolog miértjeire.

Cikkem megírását elsősorban az inspirálta, hogy egyre több emberrel találkozom aki elektromos cigarettát használ de a nikotinról hallani sem akar. Persze, ez az ő döntésük és tiszteletben tartom; ha nem, hát nem. Mégis az az érzésem, hogy az elektromos cigaretta ellen irányuló propaganda bizonyos szinten célba ért.

Ezen annyira nem csodálkozom, hiszen a média is rendszeresen tájékoztat félre direkt vagy véletlen okból de az tény, hogy lassan már egy sima esőt is világvégének akarnak beállítani legalább úgy, minta  teljesen érdektelen hírekből világszenzációt kreálni. Ez persze egy teljesen más téma.
A mellékelt kép tavaly készült, amikor az amúgy sem szabályos nikotinos folyadékok forgalmazását Büntető Törvénykönyvben tiltották meg. Ezen híradó adás után többen teljesen elhűlve nézték kezemben az e-cigarettát és meg is kérdezték, hogy "ezt nem tiltották be??". Nem. Viszont erőteljesen próbálják.

A nikotin szó kiejtésére páran teljesen elhűlt arckifejezése után azt gondolom, hogy szükséges tisztázni miből is áll az elektromos cigarettákba való folyadék. Bár az E-liquid keverés cikkemben végig leírtam a hogyanját akkor essék szó a tartalmáról is részletesen!

Legalább 3 féle anyag szükséges hozzá: Propilén glikol (PG) vagy növényi glicerin (VG), víz és aroma.
Azonban egy normálisnak mondható folyadék, ahol százalékos aranyában van belőve a PG-VG arány ott legalább négy (tehát PG és VG is) összetevő kell, valamint a tartalmazhat még némi adalékanyagot is.
Ez az egy kézen megszámolható összetevő szükséges hozzá de kénytelenek leszünk a másik kezünket is segítségül hívni abban az esetben, ha netán nikotint is szeretnénk a lötyibe de még mindig elenyésző ez a mennyiség a több, mint 4000 kémiai vegyülethez képes, ami egy rendes cigaretta szívásával a tüdőnkbe kerül.

Könnyen megjegyezhető értékekkel és tendenciákkal jelent meg több oldalon, hogy az analóg cigarettázásban a 4000 kémiai vegyületből 400 káros és 40 bizonyítottan rákkeltő.

De ugyanakkor ebben a 40-ben sincs benne a nikotin... Kezdem is akkor ezzel.

Nikotin

Az interneten pár oldal felkeresése elég, ahol nem a dohányzással bevitt nikotinról van szó. Elsősorban bővebb információkért a Wikipédia oldalát és az azon talált Vaper.hu leírását tudnám ajánlani az érdeklődőknek!
Nem kétséges, hogy a nikotin egy erős idegméreg és ezt szinte mindenki tudja is róla. Azt viszont már kevesebben, hogy a hétköznap elfogyasztott ételeinkben, zöldségekben is megtalálható többek közt például a burgonyában és padlizsánban.
Józan paraszti eszem azt súgja, hogy a zöldségek nem is olyan "zöldségek", hogy ezt a szert termelik a kártevők elleni védekezéséhez.

Találkoztam már olyannal, aki kételkedik benne, hogy a nikotin miatt alakul ki a dohányzási függőség. Erre azt mondom, hogy IS. A nikotin növeli az agy dopaminszintjét és mivel az emberi elme ragaszkodik a számára jóhoz, ezért ez a szer az egyik függőségért felelős anyag.

Nem azt mondom, hogy a nikotinmentes folyadékkal nem lehet átállni az elektromos cigarettázásra de az analóg dohányzással töltött évek után meglehetősen nehezebb.
A folyadékban szükséges nikotin kiszámolása az utoljára beváltan használt cigaretta dobozára feltüntetett szálankénti nikontin mennyiség hússzal való megszorzásával történik. Röviden: ki kell számolni, hogy egy doboznyi cigarettában mennyi nikotin van.

Mivel a folyadék milliliterenként tartalmazza ugyanazt a mennyiségű nikotint, mint amit egy doboznyi cigarettával vittünk be a szervezetünkbe, ezért felmerülhet a kérdés: nem fogok nikotinmérgezést kapni?
A válasz röviden: Nem.
Kifejtve: a nikotin halálos adagja 0,9 mg/ testsúly kilogramm. Egyszerűen a testünk tömegét osszuk el tízzel és szorozzuk vissza kilenccel! Egy nyolcvan kilogrammos ember esetében a halálos mennyiség 72mg .. lenne... Az általam használt 6mg/ml-es folyadékból ehhez 12 ml-t kéne elfogyasztani. Elvileg..
Azért csak "lenne" és azért "elvileg" mert ezek az értékek pusztán matematikai számolásból erednek de nem számolunk a tüdő tisztulási és a vérben felszívódási folyamatával illetve annak sebességével. Ugyanakkor a belélegzett gőz sem 100%-ig marad meg a tüdőnkben, tehát a kifújt "füsttel" bizonyos mennyiségű nikotin is távozik.
12 ml-t elszívni egy nap alatt is gyakorlatilag képtelenség, bár nekem egyszer valamiért nagyon ízlett valami lötyi és eljutottam a 7ml-hez. Ez is akkor tűnt fel igazán, amikor már fájt a fejem és kicsit szédültem is. A 11mg-os folyadék 3 napig volt benne az akkor használt tartályban, tehát ha arra gondolnál akkor a 36 mg/ml-es folyadékból 2ml-t elszívni is teljességgel ki van zárva.

Aki ennek ellenére ezt megpróbálja vagy egyszerűen megissza a folyadékot, az gyakorlatilag magának kereste a bajt és meg is érdemli, ami vele történik. Én úgy gondolom, hogy kevesebb szabály lenne és az elektromos cigaretta terjedését és használatát is kevésbé akadályoznák, ha a hülyéket nem önmaguktól akarnák megvédeni, miközben állítólag az én érdekeimet képviselik. Már elnézést az előbbi megfogalmazásért de sokszor úgy érzem, hogy folyamatosan jogokat kapnak az emberek rá, hogy ne kelljen semmiért és senkiért sem felelősséget vállalni és "joggal" hibáztasson mást a saját butaságáért. De ez egy másik történet.

Összegezvén: a cigaretta több száz káros anyaga helyett csupán egynek a bevitele folytatódik az áttérés során. A nikotinéhség csillapítása tulajdonképpen az egyik fontos lépés a dohányzásról való leszokás vagy az e-cigire való átállás sikerességéhez. Nem véletlenül árulnak nikotintapaszt és rágót a leszokáshoz de ezek az eszközök csupán alig 20%-ban működtek az elektromos cigaretta közel 80%-ához képest.

A megfelelő nikotinmennyiséget PG vagy VG alapú folyadékokkal lehet az e-liquidekhez adagolni. Minél magasabb a nikotinos alapfolyadék nikotin értéke, annál nagyobb esélyt ad a "játékra", hogy a kedvünknek megfelelő arányokat keverhessünk. Mindenesetre a nikotin bőrön át is felszívódik, ezért javasolt a gumikesztyű használata a folyadék előállítása közben.

Propylene Glycol (PG)

Ennek a szernek kulcsszerepe van a folyadékokban. Vannak olyan e-liquid gyártók, amik 100% PG tartalmú folyadékokat árulnak, ami szerintem nem feltétlenül jó. Persze ezt ki-ki maga döntse el.

Ez a szer (a cikkben később taglalt növényi glicerinhez hasonlóan) az alkoholok családjába tartozik.
A propilén glikol univerzális felhasználhatósággal bír, így megtalálható élelmiszerekben, állateledelekben, kozmetikai termékekben, paintball lövedékben de amivel sokan viccelődnek: többek közt az autók fagyállójában is.

Az eliquidekben tulajdonképpen az oldószer szerepét tölti be. Éppen ezért mondják azt, hogy a PG az ízhatásért felelős. A később taglalt aromák leginkább ezzel a szerrel lépnek hatásba. 

Többféle kísérlet során teljesen veszélytelen anyagnak minősítették, a Wikipédia oldalán található linkek mindegyikén erre utaló írások és laboratóriumi kísérletek leírásai is erre a következtetésre jutottak. Persze vannak kivételek, mint például a fülbe nem kerülhet és egy bizonyos betegségben szenvedő macskáknak szánt táphoz szintén nem tehetik.

Természetesen - mint bármilyen más vegyületnél - léphetnek fel allergiás reakciók de a környezetemben e-cigarettát használók egyike sem panaszkodott ilyenre illetve az interneten kutakodva is elég elenyésző arányban vannak a szerre érzékenyek.


Növényi glicerin (Vegetable Glycerin, VG)

A glicerin név hallatán szerintem sokaknak egy fehéres színű, zsíros és homogén anyag jut eszébe amitől egyből a zsírok vagy az olajok családjába sorolná be ezt a szert. Bár kifejezetten a növényi glicerinről nem találtam közelebbi linket, a Wikipédián felsorolt régi magyar elnevezések mögött is hasonló hiedelmet látok. A valóság ezzel szemben az, hogy a szer szintén az alkoholok családjába tartozik a Propilén glikolhoz hasonlóan.

Ezt a hiedelmet próbálta a német rákkutató központ is meglovagolni és azt híresztelte, hogy ezen olaj belélegzése lipides tüdőgyulladást okoz.. Egy picit meglepődtek, amikor elmondták nekik, hogy ez szép és jó csak hogy a növényi glicerin nem olaj, hanem alkohol.
(magyar cikk erről)

A VG hasonlóan univerzális felhasználási lehetőségeknek örvend, akárcsak a PG; élelmiszerekben, állatoknak való tápokban, kenőcsökben, gyógyszerekben is megtalálható, tehát szintén ártalmatlan szer.

Az e-liquidekben betöltött szerepe a füsthatás elérése. Szintén léteznek gyártók, akik 100% VG alapú folyadékokat árulnak de ez szerintem szintén a túlzás kategória, nem beszélve arról, hogy a partonban lévő kazánoknak sem feltétlenül tesz jót. A többségben VG -t tartalmazó folyadékhoz több aromát szükséges adni a hasonló íz eléréséhez, mint mondjuk egy 50-50% PG-VG tartalmúhoz.


Víz:

Teljesen értelemszerű, hogy az e-liquid hígításához használják. Amerikában azonban több egyetemista aláírta a tiltására vonatkozó petíciót amely azt hirdette, hogy a dihidrogén-oxidot fogyasztók 100%-ban meghalnak .. A legrosszabb az egészben, hogy ez nem vicc.

Gyakorlatilag bármilyen víz használható e-liquidhez (mondjuk szennyvíz nem) de leginkább a desztillált víz a legjobb erre a célra. Lehet használni csapvizet és ioncserélt vizet is de tisztaság tekintetében a desztillált víz élen jár. Sokan azt gondolják, hogy az ioncserélt és a desztillált víz ugyanaz de láttam én már gépkocsihoz vásárolt vizet is az alábbi felirattal:
Ioncserélt-desztillált víz..
Ugyanakkor két teljesen eltérő folyamat eredménye a két víz típus amiről a desztillált víz Wikipédiás oldalán található hivatkozás.

Az amerikai egyetemisták véleményét figyelmen kívül hagyva kijelenthetjük, hogy ez is teljesen veszélytelen anyag.


Aromák:


Rengetegféle aroma létezik; nagyon sok gyártó és szinte megszámlálhatatlan íz. Mindenki más: másképp érezzük az ízeket és mindenkinek más lehet a kedvence. Az is szinte biztos, hogy mindenki arra a fajta ízre vagy aromára esküszik, amit éppen használ. Négy kategóriában lehet ízekből választani:

- Gyümölcs
- Desszert
- Dohány
- Speciális (például mentol)

Sokaknak nehéz elképzelni milyen a dohányos aroma..Még egy dohányzónak is nehéz leírni! Nos, ez nekem sem fog sikerülni de azért megpróbálom: a dohány eleve nem büdös, viszont az égése az analóg cigarettában lévő anyagok miatt válik büdössé. Alapból egy édeskés ízt kell elképzelni, amelynek gyakorlatilag a többi e-liquid ízekhez semmi köze és a klasszikus dohányzáshoz sem nagyon tudnám hasonlítani mégis ez áll legközelebb hozzá. Mint minden más ízből a dohányos aromákból is rengeteg fajta létezik így ha valaki ezen az úton szeretne kísérletezni legalább annyi lehetősége van, mint bármely más íztípus esetében.

Az aromák alatt persze természetesen nem az étkezési aromákat kell itt érteni, hanem az e-liquid keverésére illetve ízesítésére szánt speciális szereket. Fontos, hogy mindig ellenőrzött helyen vásároljunk és ne használjunk ellenőrizetlen aromákat! Törekedjünk az USP-Kosher, diacetyl és mesterséges színezékmentes termékek vásárlására!
Gyártók terén pedig megemlíteném az alábbiakat:  FlavourArt, FlavorWest, Inawera, Baker Flavors, The Perfumers Apprentice, Maximum Smoke.


Adalékok:

Ez lett volna a főcím, mivel viszonylag sok adaléktípus létezik más-más rendeltetéssel. Ezeket szerettem volna tisztázni de úgy gondoltam végül egy átfogóbb cikket írok a folyadékok összetételéről.
Még mielőtt belekezdenék nagyon fontos tudnivaló, hogy ezek az adalékok sokkal erősebb koncentrációban vannak jelen az üvegben, mint az aroma. Ezekből egy csepp is képes teljesen más ízt produkálni a végeredményt illetően. A legtöbb gyártó saját fantázianeveket talál ki az adalékoknak de végeredményben ugyanazt csinálják. Mégis, ahogy az aromák esetében is meg kell találnunk a nekünk megfelelőt úgy ez az adalékokra is igaz.

DNB adalék:
Ez az úgynevezett "hamus torokhatást" imitáló adalékanyag. Bár így kicsit taszító lehet használata de a dohányos ízek kedvelőinek egyik kedvence.

Ethyl Maltol , Dolce Vita :
Ezek az adalékok a folyadék édesítésre szolgálnak.

Sharp Taste Bitter Wizard, FlavourArt Bitter Wizard , Dark Angel Base:
Az előbbi ellentettje; a folyadékok édességének csökkentésére vagy inkább a folyadékok savanyítására (keserítésére) szolgáló adalék.

White Angel Base :
Hasonlóan az édesítő adalékokhoz ez a szer is édesít de egyben karamellás ízt is kölcsönöz az adott folyadéknak.

Flash E-Liquid:
Ez a tipikus esete annak, amikor a kecske is megmarad és a káposzta is jól lakik.. Ez az adalék ugyanis imitálja a nikotintartalmú folyadékok torokhatását, természetesen nikotin nélkül.

E-Caffeine:
Koffein adalék. Így nem csak sima kávéízű folyadék érhető el de a kávéban található koffeint is bevihetjük. Valóban hatásos, bár egy rendes kávé élményét nem tudja pótolni.

MTS Vape Wizard:
Az egyik kötelező darab a keverőknek. Ezzel az adalékkal teltebbé és lágyabbá válnak az ízek, nem utolsó sorban a színe miatt pedig színezéknek használható.

AAA Magic Mask:
Ez is egy kötelező darab az e-liquid készítésre. Csökkenti a savas ízt, miközben az e-liquid savas ph értékét nem változtatja meg. Ízkiemelő hatása is van ugyanakkor teljesen színtelen folyadék.

A fenti linkek talán mindegyikén ott szerepel a figyelmeztetés, miszerint az adalékok önmagukban nem alkalmasak sem aromaként, sem e-liquidként való alkalmazásra. Ez azt jelenti, hogy valóban csak adaléknak használhatóak egy-egy folyadék elkészítése közben. Ahogy fentebb is írtam: ezek nagyon tömény szerek, egy-egy csepp drasztikusan képes megváltoztatni a folyadék ízét. 10 ml e-liquid előállításánál 1-1 cseppnél nincs is szükség többre belőlük és még így sem biztos, hogy pozitív irányba változik az íz. Mielőtt az adalékokat használnánk előtte érdemes egy-egy ízt ezek nélkül elkészíteni majd az után próbálkozni édesíteni, savanyítani, kiemelni stb. az adalékok segítségével.


Bár nem tértem ki rá külön a fenti szerek mindegyike teljesen ártalmatlan az emberi szervezetre. Persze leszámítva a nikotint illetve a koffein adalékot. A belélegzett gőz (amennyiben nincs a folyadékban az előzőekből) szintén ártalmatlan az egészségre, a kifújt pedig még annál is kevésbé. Ha a kifújt gőz tartalmaz is nikotint még mindig elenyészően ártalmas (még akkor is ha mondjuk az egy 36 mg/ml folyadék gőze) egy gépjármű kipufogófüstjéhez képest. Ahogy a cikk elején: a cigarettában nem a nikotin a legnagyobb probléma, nem ez a szer okozza a legnagyobb veszélyt az egészségre legyen szó aktív vagy akár passzív dohányzókról. De mindaz az anyag, ami megtalálható egy analóg cigarettában abból egyik sincs benne az elektromos cigarettában.

És mégis..A nikotint kikiáltották egyes számú főellenséggé  - míg ugyan a nikotin nem szerepel a gyógyászati hatóanyagok listáján - a nikotinos rágók és tapaszok a világukat élik, amelyek statisztikák alapján alig 25%-ban járultak hozzá a cigaretta letételéhez, szemben a elektromos cigaretták 80% -hoz.
Reméljük a legjobbakat, hogy végül mégis az észérvek és a vizsgálatok győznek az érdekekkel szemben ! :)

Ha sikerülne meggyőzni a döntéshozó embereket az e-cigaretta hatékonyságáról, akkor szerintem egy-két évtizeden belül valóban át tudna térni az emberiség a dohányzás egészségesebb alternatívájára.

2014. január 22., szerda

Érdekek-ellenérdekek

Mai politikai híreink:

A forgalmazók egyesületeinek szövetsége a TVECA (Tobacco Vapor Electronic Cigarette Association, forgalmazók taglistája: http://www.tveca.com/members) nagyrészt elfogadhatónak tartja a hírhedt direktíva tervezetet. Clive Bates blogján publikálta a levelüket, és nagyon nem ért velük egyet. (http://www.clivebates.com/?p=1872) Ellenpontként publikálta a fogyasztók szövetségének levelét is, az EVUN kommünikét (http://www.vaper.hu/hirek/92-evun-kommunike.html).

Amikkel nem értenek egyet:
- Az EU tagállamok gyógyszerként szabályozhatják az elektromos cigarettát.
- A tagállamok betilthatják az aromákat, ízesítéseket.
- Az elektromos cigaretta csomagolásán nem lehet jelölni az ízesítést.
- Hirdetések és a tagállamok közti forgalmazás korlátozása.
- A márkakiterjesztés (marketing fogás, amikor egy új termék bevezetéséhez egy már létező márka nevét használják, hogy növeljék az új ter mék népszerűségét) szabályozása a tagországokban. A márkakiterjesztés csupán 5 országban lett betiltva a tagországok közül, habár így kéne lennie az egész Európai Unióban. Azzal, hogy az egyes tagállamok nem használják a tiltást előnyt biztosítanak a dohányiparnak ("big tobacco") és megkönnyítik terjeszkedésüket az elektromos cigaretta piacon.

Az egyértelmű, hogy egyik sem a technikai megkötésekről szól, hanem csak a kereskedelmi korlátozásokról, tiltásokról. Ennek oka lehet, hogy a TVECA tagjai között sok olyan forgalmazó van, amelyik cigiformájú, a TPD 18a-nal most is megfelelő, első generációs készülékeket gyártanak. Ezek legfeljebb a kocadohányosoknak megfelelő a váltásra és a fenntartásuk is drágább, mert sokszor csak előretöltött patronokkal lehet őket használni.
Ha az összes második (pl.: eGo akkumulátorok, Helix patronok) és harmadik generációs (pl.: mód készülékek, RBA kazánok) elektromos cigarettát betiltják, akkor az visszaveti a fejlődést és csődbe mehetnek azok a cégek, amelyek ezeket gyártják és forgalmazzák. Ezen kívül az ecigi használók is veszítenének vele, mert a ma használt eszközök mind illegálissá válnának.

A különböző szervezetek és forgalmazók reagáltak rá. Az első a CACE (francia szervezet - Collectif des Acteurs de la Cigarette Electronique), amelyik a TVECA levélben is benne volt. [Ezekkel együtt: Germany-Németország (VdeH), Greece-Görögország (SEEHT), Italy-Olaszország (ANAFE), Netherlands-Hollandia (Ecigbond), Poland-Lengyelország (STEP) and Spain-Spanyolország (ANCE)]
http://cace-cigarette-electronique.com/directive-tabac-besoin-dair/

A svájci forgalmazók szervezete, a SVTA (Swiss Vape Trade Association) közleménye:
http://www.svta.ch/stellungnahme-svta-zum-schreiben-des-tveca/
Svájc nem EU tag, de ha az EU-n belül megnehezítik a beszerzést, az a svájci forgalmazóknak és fogyasztóknak is gondot okoz.

Forgalmazók közleményei:
FlavourArt - - http://ukvapers.org/Thread-What-a-mess-US-E-cig-Trade-Body-TVECA-scandalous-TPD-letter?pid=770026#pid770026
PlumeBlu - http://www.plumeblu.co.uk/news/125-tveca-tpd-and-article-18-just-plain-no

Az EVUN válasza a TVECA levélre: http://evun.net/?p=141

Egy ezzel kapcsolatos cikk:
http://saveecigs.wordpress.com/2014/01/21/when-it-comes-to-the-tpd-tveca-has-no-authority/

Érdemes visszatérni az eredeti, illetve az TPD 18, illetve az új TPD 18a direktívára is.
A TPD 18-ról a vaper.hu is lehet olvasni: http://www.vaper.hu/hirek/89-baratunk-eu.html
Az új, TPD 18a teljes szövege: http://www.clivebates.com/?p=1747

Érdemes egy részt kiemelni az új változatból:
"Article 1
(21a) ‘electronic cigarette’ means a product, or any component thereof, including cartridges and the device without cartridge, that can be used for consumption of nicotine-containing vapour via a mouth piece. Electronic cigarettes can be disposable, refillable by means of a refill container or rechargable with single use cartridges;

"Az elektromos cigaretta egy terméket jelent, vagy annak alkatrészét, beleértve a patront/kazánt és az eszközt patron/kazán nélkül, amit arra lehet használni, hogy a szájon keresztül nikotin tartalmú gőzt fogyasszanak. Az elektromos cigaretta lehet eldobható, utántölthető folyadékkal, vagy újratölthető egyszer használható patronnal."

Értelmezés kérdése, de az "eszköz kazán nélkül", illetve az "alkatrész" sok mindent jelenthet. Többek között akkumulátort, driptipet, stb., tehát ha egy tagállam gyógyszernek minősíti az elektromos cigarettát, akkor akár egy mecha mód is gyógyszernek minősülhet.

Ezért is kérjük, hogy mindenki írja alá az EFVI petíciót az elektromos cigaretta érdekében:
http://www.efvi.eu/index.hu.html#sign
forrás: a Villanypára Egyesület (VAPER) facebook-os oldala

2014. január 16., csütörtök

EVUN kommüniké




Nemrégiben Európa vaper egyesületei összegyűltek az EVUN (European Vapers United Network) égisze alatt, hogy információ cserékkel és közös akciókkal segítsék egymás munkáját, valamint közös erővel lépjenek fel az elektromos cigaretta felhasználók érdekében Európában. Az EVUN honlapja: http://evun.org/
A mai napon publikált kiáltványhoz Belgium, Hollandia, Franciaország, Spanyolország, Dánia, Egyesült Királyság, Svájc, Németország, Ausztria, Norvégia, Lengyelország és Magyarország hivatalos egyesületei csatlakoztak, melyben kérik az  Európai Unió döntéshozóit, hogy az elektromos cigaretták szabályozása objektív kutatások alapján, szakértők - köztük a felhasználók képviselői - bevonásával történjen.

A kommüniké magyarul IDE kattintva érhető el


forrás: vaper.hu

A Villanypára Egyesület (VAPER) felhívása

Érdemes odafigyelni rá miről is van szó, hogy milyen egymásnak ellentmondó dolgokra hivatkoznak az érintett minisztériumok, amivel az elektromos cigarettázást lehetetlenítenék el.


2014. január 13., hétfő

Aláírásgyűjtés az EFVI oldalán



A mai nappal elindult az EFVI, a Szabad Európai E-cigarettázásért Kezdeményezés aláírásgyűjtése. Aki netán nem ismerné, nem egy sokadik petícióról van szó, hanem egy hivatalos, az Európai Bizottság által bejegyzett, polgári jogi kezdeményezésről, ami közvetlen hatással lehet az e-cigit érintő EU-s törvényalkotásra.

Kérlek benneteket, hogy írjátok alá, írassátok alá a rokonokkal, barátokkal, kollégákkal, és terjesszétek a hírét!
Köszönjük.

Címe: www.efvi.eu/index.hu.html#sign


Az aláíráshoz a személyi igazolvány száma vagy személyi azonosítószám (személyiszám), vagy az útlevél száma szükséges! Az EFVI oldalán található adatvédelmi nyilatkozat alapján ez csak az aláírás valódiságát hívatott ellenőrizni az arra illetékes hatóságok számára.
Én eddig még sosem találkoztam online aláírásgyűjtéssel, ahol erre szükség volt; mi sem bizonyítja jobban a dolog komolyságát!

2014. január 10., péntek

Január 11-én Nemzetközi Vaper demonstráció




A Villanypára Egyesület (VAPER) nemzetközi demonstrációra invitálja az elektromos cigarettát használókat.








"Angliából indult a szervezkedés, a televízió és rádió állomások a fő célpontok. A tiltakozások főként az EU art .18 ellen irányulnak. Mi itthon is szeretnénk valamilyen szinten megmozdítani a vapereket, ezért kérjük hogy mindenki 11-én, a saját kerekasztal társaságával, vagy csak baráti körével egy séta erejéig, demonstrálja hovatartozását a saját területén. A megmozdulás jelképe egy kék szalag legyen, amit a kabát gallérján viselhet. " írják a fórumon.



Az eseményre az Egyesület Facebook-os oldalán is lehet jelentkezni.