2013. augusztus 20., kedd

Megalománia: VapeOnly BCC és DCT Tank-Patron

Az enyhetúlzásokról szóló cikkem előtt szeretném leszögezni: nem vágyom semmilyen mega lóra! Most remélvén, hogy még olvassa ezt valaki máris belekezdek.

Belegondolok az elektromos cigarettával való pályafutásom elejébe valahogy sosem képzeltem el, hogy idáig fajulnak a dolgok. Az első patronom egy vatelines darab volt, amit a VGO 2 mellé kaptam majd ezt követően egy CE4-es nem felújítható lett a "társam", amit az iGO4-es készlet tartozéka volt.
Miután végre szinte a mindennel kompatibilis EGO menetes akkumulátorom lett elindultam a lejtőn a patronok kipróbálásával. Az 1,4 ml űrtartalmú V3 után szinte felemelő volt a T3-asok dupla kapacitása, ami egészen eddig teljesen kielégítő is volt.
De mivel mindig van új a piacon és én kíváncsi természetű vagyok megvettem az e-cigis pályafutásom leg-legjeit.


VapeOnly BCC Mega

A neve lényegében egy márkanév és egy valamit mondó jelzés arról, hogy alsó fűtőszálas patronnal állunk szemben, mégis az interneten keresgélve csak így bukkanunk rá erre a darabra.

Mikor megvásároltam csak a termetes, 3,5ml űrtartalma tűnt fel bár a méretéhez képest teljesen arányos módon. A T3 hosszú, viszont tömzsi és vaskos; teljesen jól mutat az eVic-en. Igen, nekem fontos az, hogyan néz ki a szerkezet a kezemben :P
Mint az a képen is látszódik nincs menettakaróval ellátva a parton, tehát elsősorban modolható akkumulátorokra lett tervezve. Ha valaki viszont rendelkezik menettakaróval akkor bármilyen EGO menetes szerkezetre feltekerhető.

Az egész belő kialakítás elsőre furcsa lehet, hiszen ha megnézzük a patron alján akkor nem látunk lukat vagyis könnyen hihetjük azt, hogy nem kerülhetünk sehogy sem kapcsolatba folyadékkal; nem folyik, nem szörcsög stb.. Hát sajnos ez így, ilyen formában nem igaz..


A patron alsó része egy gumigyűrű, amely közepébe a kazán kerül bele. A kettő együtt, illetve a patron műanyag tartály része (így 3 :) ) alkotja a tömítést és akadályozza meg, hogy a folyadék rossz helyre kerüljön. Ez persze csak egy optimális eset, nem számolva azt az apró dolgot, hogy a kazán megfelelően van-e kialakítva.
A képen szintén jól látszódik, hogy a kazán teljesen kivehető egységet alkot; egyetlen kézmozdulattal cserélhető. Külön lehet vásárolni ehhez a típushoz 1,8 Ohm-tól egészen 4 Ohm ellenállású kazánokat.

Mindjárt rá is térek a kazán felújítására de azért előtte még szót ejtenék, hogy a gyári patronnal teljesen más élményt nyújtott az e-cigis gőzölés, mint eddig bármelyik patronnal. A kialakításnak köszönhetően valahogy sokkal közelebb áll az dohányzás klasszikusan vett értelméhez és ezt csak vatelines patronokkal éreztem így eddig.
A patron másik jó tulajdonsága, hogy a szipka száj felőli része el van laposítva és eddig kerek végű patronokkal foglalkoztam.Tulajdonképpen a szipka egy úgy nevezett drip tip, ami tömören azt jelenti: levehető.. :D Hát ez a legtömörebb megfogalmazása a dolognak de a drip tip lényege pont a levehetőségén alapszik, hiszen az e-liquidek kóstolására kialakított patronokba csepegtetni kell és ezt a szipkán keresztül csinálni nem tartozna az  éppen egyszerű dolgokhoz. A drip tip-ek szabványos átmérővel rendelkeznek, így cserélhetőek és már-már egy egész iparág épül a mindenféle fajta és formájú szipkák kialakítására.
Visszatérve a VapeOnly BCC-re: a levehető szipka azért is jó, mert a töltés közben egyszerűen fejre állíthatjuk a patront és nem kell tartani attól, hogy csak úgy felborul.


A VapeOnly BCC kazán felújítása

Nem emlékszem viszont arra sem, hogy mikor szenvedtem én ennyit egy kazán felújításával. A kazántestben viszonylagosan nagy hely van, az alsó tömítőgyűrű is teljesen más formájú és méretű az eddigiekhez képest, ráadásul szilikon ez is. Egy milliméteres üvegszálat kell S alakban összehajtani és egy varrótűvel összefogva ráhajtani a megfelelő mennyiségű (ellenállású) huzalt. Ezt követően 2x2 darab szintén 1 mm-es üvegszálat kell rátenni fedőszálnak. Mindenképpen érdemes odafigyelni rá, hogy az egymás mellé helyezett szálak ne keresztezzék egymást, majd az erre rátett következő réteg sem.

Ez eddig szép és jó..na de a szétszerelés! A levegő cső alján ugyanis van egy apró perem illetve a kazán belső falán az ehhez passzoló vájat. Első alkalommal, amikor csináltam akkor próbálkoztam kúpos fogóval, csipesszel..próbáltam szétfeszíteni de sehogy sem akart szétugrani.. Végül egy papír zsebkendőbe tekertem és oldalirányban lepattintottam (kívülről úgy nézett ki, mintha eltörtem volna a kazánt :) ).
Ha a VapeOnly BCC kazánt újítasz fel javaslom, hogy a levegőcső alján lévő peremet csiszolópapírral dörzsöld meg egy kicsit, hogy kevésbé menjen szét a kezed a következő kazánfelújítás közben! Persze csak óvatosan; a teljes peremet azért nem kell lecsiszolni, bőven elég az egyik oldalon tompítani rajta.



Végezetül még pár tanács a patronhoz. Én csak dohányos ízeket tartok benne de felújításkor az alsó tömítőgyűrűt is ki szoktam szedni és alatta ki szoktam mosni (természetesen magát a gyűrűt is áttörlöm). Az alsó egység középcsatlakozója (amihez a patron is hozzáér) kimozgatható. Egy ugyanolyan gyűrű tartja a helyén, mint a V3-as kazánok tömítőgyűrűje. Sajnos használat közben hajlamos eltömődni, kevésbé jön át rajta a levegő ilyen-okok miatt. Ha ezt tapasztalod, akkor érdemes a menet fölött található levegő-lukakat kitágítani. A patron anyaga alumínium, ezért könnyedén munkálható..talán túlságosan is! A lukak tágításához egy kis olló vagy csavarhúzó is elég csak ne ess túlzásokba! :)
A fent írt, összesen 7 milliméternél többet nem nagyon tudsz beletenni de még így is hajlamos a patron szörcsögésre..néha egy picit idegesítő tud lenni de sajnos még nem jöttem rá a megoldásra.


A Vapeonly BCC kapható slim verzióban is, ami a normál patronokhoz való. Ezen már van menettakaró is, tehát bármilyen akkumulátorra feltehető.



Értékelés:
+ nagy űrtartalom (a mega esetén)
+ más élmény a kialakításnak köszönhetően
+ levehető szipka, amely más "drip tip kompatibilis" patronokhoz is használható
+ könnyű tölteni
+ termetéhez képest könnyű az alumínium alkatrészek miatt
+/- : felújítani könnyű, szétszerelni elég nehézkes
- Szörcsögésre hajlamos
- Könnyen eltömődík

Összesen: 6,7





DCT Tank-patron

Na igen..ez már a túlzás kategória. Már az elején el is lövöm a poént: ez a patron 6 ml folyadék tárolására képes!
Ennek a monstrumnak kistestvére is van, amely "csupán" 4 ml-es tankkal rendelkezik. Első ránézésre a termetén kívül nem sok más látszódik rajta ugyanakkor trükkös kis szerkezet.





Nem tudok róla sokat írni, hiszen túl egyszerű az egész; a használata, a töltése nagyon egyszerű.
Szétszedni a képen látott módon lehet de az alsó és a felső tömítőgyűrűket nem ajánlott kiszedni.Az általam vásárolt darabon először nem tűnt fel de sajnos a gyűrűkön található gumitömítés minimális módon de el volt szakadva. Az első eltávolításnál gyakorlatilag el is szakadt és ha jól emlékszem akkor végül valami vízszereléshez használ t tömítőgyűrűvel sikerült megszerelnem.
A képen látható, hogy a patron szintén drip tip-el rendelkezik, ahogy a fentebb górcső alá vett VapeOnly BCC is.



Na és most jön a turpisság! A kazán vatelines..
A korábban használt Helix mini 510 után szerettem volna egy olyan patront, amely cserélhető vatelines megoldással rendelkezik de közben tankja is van. Első használatnál érdemes..sőt, kötelező a vatelinbe is csepegtetni a folyadékból, hogy kellően átázzon az anyag. Ezután a cső alsó végén található luk fogja a folyadékot a kazánhoz juttatni. Fontos megemlíteni, hogy a kazán nagyon alacsony ellenállású: 1,5-1,8 Ohm! A legtöbb akkumulátor 3,3V-ot ad le de ilyen pici ellenálláshoz még az is sok. Éppen ezért érdemes moddolható akkumulátorokkal használni ezt a patront, hiszen az alacsony ellenállás miatt padlóra lehet vele küldeni az akkumulátorok döntő többségét. (alacsony ellenállású patron = nagyobb teljesítmény felvétel az akkumulátorból)


Összeszerelve a kazán, vagyis a belső cső szabadon mozgatható és megtölteni is úgy kell, hogy picit kihúzzuk és a tetejéről óvatosan befolyatjuk a liquidet. Mindenképpen figyeljünk rá oda, hogy a tömítőgyűrűk közül melyik az alsó és a felső! A kazán alja ugyanis úgy van kialakítva, hogy a tömítőgyűrű megakassza miközben tekerjük rá az akkumulátorra. Nem tudom sajnos érthetőbben leírni de mivel a középső rész szabadon mozog így ha az alja nem lenne más módon megcsinálva akkor ítéletnapig tekerhetnék le és fel az akkumulátorra.

Tulajdonképpen ez a patron legrosszabb tulajdonsága is. Előfordult már, hogy rosszul fogtam meg az e-cigimet, majd az akkumulátor a rátekert DCT kazánnal együtt leesett, a 6 ml-nyi folyadék kiömlött én meg álltam ott a kezemben a patron üres tankját és szipkáját fogva közben nem tudtam eldönteni, hogy most sírjak-e vagy röhögjek..





Volt már jó pár patron a kezemben de hiába a nagy mérete a DCT mindegyik közül a legkönnyebb patron. Ha jól megnézed, akkor láthatod, hogy egyes egyedül a kazán része és abból is csak egy O alakra hajtott lemez a fém része az egész szerkezetnek. Komolyan: nevetségesen könnyű az egész patron.

Értékelés
+ Hatalmas űrtartalom
+ Közelebb a dohányzás élményéhez (a vatelin miatti melegebb gőz)
+ Kiválóan ötvözi a vatelines illetve az integrált patronokat
+ Rendkívűl könnyű
+/- Alacsony ellenállás (ez valakinek pozitívum, valakinek nem)
- A kazán könnyen kicsúszik a tankból (leeshet az akkumulátor, kifolyhat a folyadék)
- Az előző mínusz még egyszer, mert eléggé bosszantó :)
- A kazán alsó kialakítása nem mindig pattan bele az alsó tömítőgyűrűbe ezért a patron letekerése néha felveti az "ezt-hogy-p*csába' szedjem le most" típusú kérdést

Összesen: 5,5

2013. augusztus 15., csütörtök

Alsó- vagy felsőfűtőszál, avagy mi folyik itt?

Ha valaki elkezdi magát beleásni az elektromos cigarettázás világába szépen, lassan rájön dolgokra, apró trükkökre és megoldásokra, amikről nem nagyon lehet találni semmit az interneten és még kevésbé mondják el akkor, amikor megvásároljuk az első készülékünket.
Egy ideje írom már ezt a blogot és volt már úgy, hogy egy korábbi meggyőződésemet kellett átgondolni, átformálni ahhoz, hogy rájöjjek valamire. Ezek a meggyőződések innen-onnan olvasott illetve alkalmazott dolgok voltak, kezdve a keveréstől a kazánfelújításig. Simán elképzelhető tehát, hogy fél év múlva szívesen kitörölném ezt a cikket mert rájövök egy-két új dologra. Gyakorlat teszi a mestert...mondják. :)

Megoszlanak a vélemények az alsó vagy felső fűtőszálas patronok használatáról. Egyre inkább azt veszem észre, hogy a BCC (Bottom Coil Changeable, cserélhető alsó fűtőszál) patronok most virágkorukat élik; egyre jobban szorítják vissza a korábban elterjedt felső fűtőszálas társaikat. Mi több, a korábban megjelent felső fűtőszálas patronokat mindinkább "konvertálják" át alsó fűtőszálassá.

A korábban elemzett Vivi Nova is így járt:


Ez egy nagyon jó patron, és nagyon szeretem bár egyre kevesebbet használom.









A jó öreg V3-as patront sem kímélték és kiadták az alsó fűtőszálas kivitelezését Evod Ce4 Bcc néven:









Azonban felső fűtőszálas patronok rendelkeznek egy apró előnnyel: kevésbé folynak!  Ez az előny tulajdonképpen a hátrányuk is, hiszen a kazánban lévő üvegszálat át kell itatni ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű gőzt kapjunk. Ezzel szemben az alsó fűtőszálas patronokban az üvegszál mindig nedves, hiszen folyton a liquid alatt van.

A felső fűtőszálas patronoknál bőven van esély rá, hogy égett ízt érezzünk. Ez azért is lehetséges, mert az üvegszál nem teljesen itatódik át illetve a tekercselés hamar gőzzé alakítja az e-liquidet. Tehát ha alacsony ellenállású kazánt választunk az akkumulátorunk terhére akkor fennáll a veszélye, hogy égett ízt kapunk kedvenc folyadékunk íze helyett.

Miért folyik a patronom? (az örök kérdés)

Nem lehet elsiklani azon tény felett, hogy az alsó fűtőszálas patronoknál gyakoribb a folyás. Elmélkedtem sokat a témán és az van, hogy a folyás illetve a szörcsögés sokkal összetettebb dolog, mint az elsőre látszik. Véleményem szerint a patronok az alábbi okok miatt kezdenek el folyni:

- Hiányos üvegszál a kazánban, vagy rosszul épített kazán
Ez teljesen evidens. Ha nincs meg a megfelelő mennyiség az üvegszálakat illetően akkor a folyadék utat talál a szálak között és elkezd beömleni a kazánba. Megoldás: kazánfelújítás

- Híg vagy felhígult folyadék
A túl híg folyadékokhoz megfelelő mennyiségű tömítés, vagyis több üvegszál szükséges a kazánban, mint általában.  A többségben növényi glicerint tartalmazó folyadékok sűrűbbek, jobban hasonlítanak a szörphöz, mint a folyadék szoros értelméhez. A felső fűtőszálas patronok esetében a VG bázisú folyadékokhoz az üvegszál szétpödrése volt az egyik megoldás, a BCC-nél viszont az üvegszálak ritkítása. A "felhígult folyadék" összefügg az akkumulátor teljesítményével.

- Rossz technika
Az elektromos cigarettázásnak van egy külön technikája, ahogyan szívni kell. Bevallom én még mindig nem feltétlenül figyelek erre de a tény tény marad. Mielőtt beleszívnánk egy másodperc erejéig izzítani kéne, majd a beleszívás vége előtt elengedni a gombot. Ebben az esetben kevesebb a valószínűsége, hogy hagyunk a csőben elpárolgott folyadékot, amit nevezzünk kondenz-folyadéknak. Ha nem így szívjuk akkor ez a kondenz folyadék felgyűlik és egy idő után olyan, mintha folyna a patron. Ez az e-cigizés velejárója, főleg annak kell ezt elfogadni, aki nem a "szabvány"-technikát követi. Természetesen ha a kazán kialakítása olyan, hogy engedi visszafolyni a tekercseléshez a folyadékot akkor ezzel a jelenséggel keveset találkozunk. Felső fűtőszálasoknál a Vivi Nova kazánja pont ilyen (legalábbis az eredetinek).
Az alsó fűtőszálasoknál a levegőcső gyakorlatilag egyben van a kazánnal, így a folyadék simán a kazán felé távozhat.

- Magas vagy éppen alacsony akkumulátorteljesítmény
A magas akkumulátorteljesítménytől a folyadék felhígul és könnyebben szívódik fel az üvegszálakon keresztül. Az olyan akkumulátoroknál, ahol a feszültség illetve a teljesítmény állítható ez a jelenség könnyen megfigyelhető. A nagyobb feszültség miatt a kazán gyorsabban melegszik és a hő hatására a folyadékban lévő VG felhígul.. Alacsony teljesítménynél viszont az üvegszálban lévő folyadék nem képes gőzzé alakulni teljesen, ugyanakkor az e-cigi megszívásával bizonyos mértékű vákuum keletkezik. Egy idő után a kazánt ellepi a lötty és az alacsony feszültség miatt nem lesz képes továbbra sem elpárologtatni azt. Ez utóbbi a felső fűtőszálas patronokra is hatással van csak ebben az esetben a szipkán gyűlik fel a folyadék.

- Külső behatás
Elsősorban a hőmérsékletről van most szó, ami az akkumulátorhoz hasonlóan hígabbá vagy épp kevésbé folyóssá teszi a folyadékot. Ebben az esetben inkább a meleg az, ami negatív hatással lehet ránk. Láttam már pár helyen, ahol a folyadékot keverők figyelmét külön felhívják, hogy téliesíteni kell a folyadékokat vagy nyarasítani. 

Nem lehet tehát egy dologra ráfogni, hogy ezért vagy azért folyik a patron. Fontos, hogy megfelelően válasszuk ki az e-cigink összetételét, a kazánra, az akkumulátorra és a folyadékra egyaránt. Nagy szerencse tehát, hogy több dologra nem kell odafigyelni csak is kizárólag arra, amiből az e-cigizés áll. :)

Végfelhasználóként a gyári  kazánokkal nem sok gondunk lehet, bár találkoztam én már frissen beüzemelt kazánnal is, aminek kapcsán alig 5 perc alatt távozott 1ml folyadék a patronból. Amire viszont mindenképp szükséges odafigyelni, hogy milyen ellenállású kazánt vásárolunk és milyen folyadékot szeretnénk szívni! Természetesen jó, ha olyan ember is van a közelben, aki tapasztalt e téren.

A legtöbb akkumulátor 3,3V-ot ad le de léteznek olyanok is, amik 3,7V-ot illetve többet,kevesebbet. 3,3V-os akkumulátoroknál az 1,8-2,2 ohm-os kazánok teljesen jól viselkednek de még a 2,4 ohm-osakat is gyönyörűen viszi. A 2,4 ohm vagy feletti kazánokhoz már nem árt nagyobb feszültségű akkumulátort keresni. Pont a napokban volt rá példa, hogy az általam felújított kazán folyni kezdett, amiért én 2,1 ohm-osra csináltam viszont az akkumulátor 3,7V-ot adott le. A fentebb írt hatás érvényesült, vagyis a folyadék felhígult és elkezdett a patron folyni...

Nem istenítem a BCC patronokat, hiszen mindenki maga döntse el melyik szimpatikus neki! Amikor felső fűtőszálas patronjaim voltak nem voltam oda az alsó fűtőszálasokért, bár most többségben BCC patronom van és nem feltétlenül cserélném vissza őket.

Ez a leírás részemről egy kis agymenés de talán hasznos segítség lehet azok számára, akik keresik a megoldást rá, hogy alsó- vagy felső fűtőszálas patront vegyenek illetve, hogy egy adott patron miért is folyik.

2013. augusztus 1., csütörtök

Kanger Protank







Talán ez volt az a bizonyos fordulópont, amikor rávettem magamat, hogy a szokásos 1-2ezer forintos patronok helyett professzionálisabbat vagy legalábbis drágábbat vegyek. Én az előbbi jelzőre szavazom, persze vannak akik az utóbbit gondolják bár nekem szerelem volt az első látásra.






Mikor megrendeltem a patron nem volt elképzelésem róla több, mint amit leírtak róla. Pirex üveg, 2,5ml-es tartály, alsó fűtőszálas megoldás. Amikor megjött a csomag, csak tátottam a számat. Talán a Vivi Nova volt az első olyan patronom, amelyiket dobozban vettem meg és mellékeltek hozzá két tartalék kazánt, addig az összes többi patront egy kis nylon csomagolásból szedtem ki. Aztán megjött a Protank ebben a párnázott díszdobozban, zsugorfóliázva és hologramos matricával..Tyű! - gondoltam.
Kibontva belül megtaláltam a patront magát, két kazánt illetve a patron alsó részét, amibe a kazánt kell tenni. Ráadásként egy menettakarót is kaptam, mely az "átlagos" akksikon nyúlj olyan kinézetet, mintha egybetartozna a patronnal. Egy ilyen menettakaróért átlagosan olyan 1000 forintot szoktak elkérni tehát mondjuk úgy, hogy ezt fejben levontam a készlet árából.


Az első használattól kaptam hideget-meleget. Az íz és gőzképzése, kiváló. A korábban megszokott műanyag szipka helyett a fém igazán újdonságként hatott; teljesen más érzés. Sokan panaszkodtak az oldalon  - ahonnan rendeltem -, hogy gázolaj íze és szaga van a cuccnak. Nos, én is éreztem valami hasonlót de az mégis inkább a tipikus "teljesen új"-szagra emlékeztetett. Természetesen kell várni a száraz üvegszál miatt egy kicsit a feltöltés és a használat között de az időt jelentősen csökkenthetjük ha szárazon, izzítás nélkül rá-rászívunk a patronra. Nagyjából 3 slukk után semmi mellékíze nem is volt.

Ami zavaró számomra az a hangja. Rettenetesen könnyen bele lehet szívni, szinte ellenállást sem érzünk a levegő útjában és mégis özönlik a "füst". Talán pont emiatt a kialakítás miatt hangos a patron, hogy szívás közben sípol az átszívott levegő. Teljesen mindegy, hogy a menettakaróval vagy anélkül az eVic-en próbáltam meg. A menettakaróval lehet egy picit játszani de csak óvatosan, hiszen ha teljesen elzárjuk a levegő útját akkor a homlokunk is behorpadhat akkor sem jön át semmi. Ez többek között azért is furcsa mert az patron alja úgy van kialakítva, hogy azon a levegőnek át kell jönnie.



A patron egyedüli mozgatható alkatrésze az alja, így teljes egészében nem lehet szétszedni, csupán az alját letekerni. A fentebbi képen látható, hogy a kazánt ebbe kell beletekerni. A patron feltöltése egy kissé körülményesnek ítéltem meg, hiszen a tartályban a levegőcső végigfut és bőven az üveget takaró alsó gyűrű alatt van vége. Ezáltal semmit sem látni amikor töltöm bele a folyadékot, csak a liquid tükröződéséből, amikor az már majdnem átfolyik a csőbe.
A patron másik hátránya a súlya bár ez elhanyagolható szempont, hiszen van benne "anyag". Az üveg miatt nagyon féltem, szerencsére még sosem esett le és nem is kívánom leejteni. :)


Beszéljünk egy kicsi a kazánról is!

Mostanra három különböző Kangertech patronnal is rendelkezem, amelyeknél a kazánok kialakítása szinte megszólalásig hasonlítanak egymásra. A gyakorlatban meg.. hát sajnos mégsem kompatibilisek.

Némi átjárhatóság azért mégis fellelhető, hiszen a felújításuk ugyanazon az elven működik.


A Kangertech T3s nevű patron a korábban elemzett T3 újragondolt verziója. Többek között a kazán teljesen kivehető belőle és így teljesen hozzá is férhető; nem kell nőgyógyásznak lenni amikor a felesleges huzalokat le kell vágni. Ott kezdődik némi anyázás, amikor rájövünk hogy a T3s kazánjaként nem használhatjuk a Protank-ét, mert az alsó gyűrű alig fél milliméterrel szélesebb.

Ennyi fejtörést nem okozott még nekem kazán felújítása de jó pár órányi nyomozás az interneten, fórumok olvasása, videók megnézése után kiderült számomra, hogy valójában teljesen egyszerű ez a része is csak tudni kell a mennyiségeket.

6-7 milliméternyi vastag-széles üvegszálra lesz szükségünk a művelethez. Azért is mondom, hogy vastag-széles, hiszen luk kitöltését szélességben és "magasságban" számolni kell.
4 vendégszálat kell elhelyeznünk a tekerés fölött, ez azt jelenti, hogy ha 6mm-re terveztük a kazánt, akkor 2 szálra, 7 mm esetén S alakban hajtott (azaz 3) szálra kell tekerni az ellenálláshuzalt.
A vendég-, avagy fedőszálakat egymás mellett kettesével kell elhelyezni úgy, hogy véletlenül se fusson keresztbe egyik a másikon! Ez nagyon fontos, hiszen ellenkező esetben az üvegszál mellett befolyik az e-liquid.
Nem könnyű a 2x2 szálat elhelyezni, azért ezt bevallom de miután megvagyunk a középső szipkával lenyomhatjuk, helyére rakhatjuk az üvegszálakat. A képen jobb felül látható, hogy az üvegszálat a gyűrűhöz igazítva kell levágni. Ha ettől hosszabb, akkor érezhetően nem tudjuk rendesen a patronba tekerni.

A középső tömítőgyűrű elég hosszú ahhoz, hogy bármilyen problémát csináljunk, a tekerés "tárolására" kialakított tér pedig kellően nagy, hogy elférjen benne minden. Gyakorlatilag szívesen ajánlom azok számára is, akik éppen most kezdik el az ismerkedést a kazánok felújítása terén!
Eleinte én 2mm-es üvegszálra tekertem rá a huzalt, majd elhelyeztem rajta még egy 2mm-es darabot vendégszálnak. Mondanom sem kell ugye, hogy ez elkezdett folyni tehát kezdhettem elölről a szerelést. Nagyjából 5 mm-nél már egészen jó lett de még mindig nem tökéletes. A 6 mm-t az elsősorban növényi glicerines folyadékok kedvelőinek ajánlják, a 7mm-t pedig az egyensúly-folyadékot (50-50%) gőzölők között hasznos.


Értékelés:

+ Szép kivitelezés, ízléses csomagolás
+ Formás kialakítás
+ Menettakaró a szabványos akkumulátorokhoz az alapkészletben
+ A kazán kialakítása jól megoldott, kezdők számára is felújítható
+ Kiváló íz-gőzképzés, szinte a folyadék minőségétől függetlenül
+ Van benne..."anyag"
- Kicsit körülményes a töltése
- A szipka illetve a levegő cső fix, ezért a tartály takarítása nem egyszerű

Összesen:  7,5