2013. június 1., szombat

Joyetech eVic

Emlékszem rá, hogy amikor az iGo 4-es készlettel éppen csak barátkoztam, akkor a boltos - akivel azóta elég jó viszonyt alakítottam ki -, nagy lelkesen ajánlgatta és mutogatta a Joyetech eVic cigarettát, ami nagy és vastag és "úristen!Minek kell bele naptár, meg ekkora kijelző?" .. Bár már márciusban - amikor az iGo-t megvettem - is mondtam a boltosnak, hogy ha bele fogok folyni ebbe az egészbe akkor nem kizárt, hogy hónapokon belül veszek egy ilyen szerkezetet..

Hát elszántam magam rá :)

Miután hetekkel a fizetés előtt eldöntöttem már-már gyermeki vágyakozással vártam a napot, mire mehetek érte. Ez szöges ellentéte a korábbi véleményemmel. :) Ilyen az, ha az ember talál valami hobbit..
Átvéve egy nagyon szép dobozt tartottam a kezemben; gondosan becsomagolva minden. Külön az akkumulátor palást a vezérlőegységgel, alatta az akkumulátor, a töltő de még a töltő kábel is külön-külön dobozban.
Jó, ennyi pénzért már legyen is legalább ízléses, nem?








Tulajdonképpen a legdrágább része ez a kis vezérlőegység, amely az egész elektromos cigarettának összeszerelve kb. az  1/4-ét teszi ki. Mégis ha az árazását nézem több, mint az ár kétharmada csak ez a pici rész. Számszerűsítsük a dolgokat!
Az egész szerkezetet 24990 HUF-ért vettem. Tudom, van olcsóbban is de a megbízható eladó illetve ajándék patron hozzá szempont volt a vásárlásnál számomra.
Ezt az egységet később 18000 HUF körüli áron találtam meg az interneten.





Igen, ennek a kis egységnek a teteje lecsavarható, ennek kizárólag esztétikai jelentősége van. Az eddig megszokott patronok mind-mind rendelkeztek úgynevezett menettakaróval ami azt jelenti, hogy az akkumulátorra tekerve nem látszódik a külső menet. Mivel ez a "pajzs" letekerhető, így a korábban megszokott patronok is használhatóak maradtak, hiszen alatt egy standard EGO csatlakozót találunk. Viszont léteznek olyan patronok is, melyek nem rendelkeznek menettakaróval és ha nem veszünk egy ilyen kis gyűrűt, elég bután néznek ki ezek. Na most az eVic-en a "pajzs" természetesen a menettakaró is egyben.



A következő része az akkumulátor test (Battery Tube). Ebben a csőben gyárilag egy 18650-es akkumulátor fér el és ízlés szerint lehet vásárolni az ezüst szín helyett más milyen színekben is. Természetesen ezekhez az akkumulátortestekhez jár egy ugyanolyan színű "pajzs" is.
De mi is az a 18650-es akkumulátor?


Gyárilag egy Samsung 18650-es cellát kapunk a készülékhez, mely nem kevesebb, mint 2600 mAh kapacitással bír. Az iGo4 ezzel szemben 750 mAh..




Utánakeresve ezeknek az akkumulátoroknak kiderült, hogy ugyanilyen cellák foglalnak helyet nem egy notebook akkumulátorban. A 18650-es akkumulátorok kapacitása 1500 mAh-tól egészen 4200 mAh-ig terjedhet. Azért mindenesetre vigyázzunk, hogy mit vásárolunk; nem mind arany, ami fénylik! Vettem egy TrustFire (noname) akksit 4200 mAh-val.. nos, körülbelül 250-300 slukknál lemerül, míg a gyári Samsung cella 800 slukk körül bírja. Ezek az értékek elég relatív számok (hiszen a felhasználástól függ minden) ezért csak a viszonyítás kedvéért írtam le.


Mivel a Joyetech eVic egy moddolható készülék - vagyis tetszés szerint lehet rá ezt-azt venni - ezért nem feltétlenül muszáj nekünk a gyári 18650-es palástot és akkumulátort használni.
Lehet ugyanis 18350-es akkumulátort illetve hozzá palástot az interneten is venni, mely méreteiben majdnem a felét teszik ki a gyári összeállításnak. Nyilván a teljesítmény is eszerint csökken.


Fontos, hogy ha akkumulátor vásárlásra adjuk a fejünket mindenképpen nyomozzuk ki, hogy az védett vagy nem védett akkumulátor. A védett akkumulátorok jobban bírják a terhelést és a hőt, nem lehet őket "túltölteni" viszont három milliméterrel nagyobbak a nem védett társaiknál. Gyanítom, hogy az eVic alsó kupakja ezt a 3 mm -t kiküszöböli de jobb ha tudjuk: a gyárilag hozzá adott Samsung akkumulátor egy "nem védett" akkumulátor.

A töltéssel kapcsolatban sokat nem tudok elmondani. Az oldalán egy mikro USB foglalat helyezkedik el, melybe a töltő dugható. Természetesen számítógépre dugva ugyanúgy töltődik de ebben az esetben azért nem csak a töltés a legfontosabb..na de erről majd később..
Mivel édesapám "lenyúlta" az iGo szettemet ezért kénytelen voltam megvenni azt a valószínűleg selejtes TrustFire akkumulátort valamint egy külső töltőt. Ha csak ez a szerkezetünk van és nem akarjuk az akkumulátort hamar tönkretenni azért nem árt, ha minden használatnál lemerítjük. Túlmeríteni elvileg nem lehet, mert az elektronika védi az akkumulátor. Túlmerítés esetén egyébként az akkumulátort a kukába lehetne dobni. A töltés közben nem javaslom a használatot de nem csak ennél a készüléknél, hanem úgy eleve semminél sem. Tehát, amíg tölt addig nincs cigi.. hacsak nem veszünk egy másik akkumulátort és töltőt hozzá.
18650-es töltőt külön lehet vásárolni, a sima ceruza illetve AAA elemtöltők nem jók!

Nem tudom, hogy az iGo esetében leírtam-e, hogy ajánlom a számlálót nullázni amikor egy feltöltött de akkor most mindenképpen így teszek! Hiszen a nullázott számlálóval nyomon követhetjük és talán még idejében észrevesszük, ha az akkumulátor a végét járja és szükséges egy új beszerzése. Az iGo-nál csak a gombot kellett nyomva tartani de az eVic esetében már nem csak ennyi a feladat.





Nem véletlenül olyan drága a vezérlőegység! A több soros kijelző csak a jéghegy csúcsa, hiszen számtalan egyéb funkciót is megtalálunk itt. És igen: itt kell a menüben resetelni a számlálót is :) Nem szeretnék a menükről beszélni külön-külön de szívesen segítek, ha kérdés merülne fel!

A kijelző, amikor nem a menükben navigálunk akkor tetszés szerint beállíthatjuk, hogy a "HOME" képernyőn mit látunk.
Ezen a képen jobbra, láthatjuk hogy az akkumulátor hátramaradt teljesítményét tudjuk nyomon követni százalékosan a kijelző jobb felső sarkában. Bal oldalt felül háromféle információt láthatunk, függően attól, hogy mit szeretnénk látni.
Ez lehet:
- dátum/idő,
- az aktuális teljesítmény watt-ban vagy voltban illetve alatta az aktuális vagy utoljára használt patron ellenállása.
- a számláló nullázása óta beleszívott slukkok száma, valamint alatta a hátramaradt(!) slukkok száma.

A legnagyobb szám középen helyezkedik el: Ez lehet az aktuális Volt, Watt érték de további három funkciót is beállíthatunk rajta: RVV, RVW1,RVW2 . (Ranged Vari- Volt illetve Watt). Ezekről később.

Ez alatt a szám alatt pedig a kis képen egy hőmérő van, ami egy riasztás funkció a készülékben. Tetszés szerinti értéket állíthatunk be rajta, hogy mikor jelezze ha a patron túl forró.
Ó igen, a le- és felfelé mutató nyíl. Ezek természetesen a menüben való navigálásra vannak, melyet a kijelző alatt gyűrűvel tudunk megtenni. Eleinte szokatlan volt és pont fordítva vezéreltem de már megbarátkoztunk :)

Ami az egyik leghasznosabb funkciója az az ellenállás-mérés. Amikor egy új patron helyezünk az akkumulátorra egyből kiírja, hogy mekkora ellenállású az. Ilyenkor ha a Watt a fő funkció akkor az ellenálláshoz igazítja a szükséges Volt számot a korábban már használt egyenlet szerint:

W = (V*V)/R

Amikor pedig Voltot állítunk a gyűrűvel egy új patron esetében a Watt-ot igazítja hozzá ugyanígy. Kettő közül én a Watt-ot szoktam állítani és hagyom, hogy a készülék állítsa be a megfelelő Voltot. Minden bekapcsolásnál szól, hogy az ajánlott teljesítmény 5,2 W .. nagyjából ennek a környékén szoktam maradni de nem ritka, hogy 6 W-ig feltekerem. Ilyenkor nagyobb a gőz és erősebb a torokhatás is, természetesen az akkumulátort sokkal jobban terheli a nagyobb teljesítmény. Érzés szerint is be lehet állítani vagy pedig a már többszörösen használt kis táblázatunk szerint beállíthatjuk magunknak:



Az állítható feszültség illetve teljesítmény miatt teljesen mindegy milyen EGO kompatibilis patront használunk, hiszen az alacsony ellenálláshoz is könnyedén igazítható az akkumulátor teljesítménye. Ha fixen 5,2 W-on hagyjuk az újonnan feltett patronhoz igazítja az elektronika a feszültséget.
A rátekert patron ellenállásától függően a teljesítményt 2W-tól 11W-ig állíthatjuk, a feszültséget pedig 3V és 5V között.

Menürendszerben elég sok állítási lehetőség van, amit szépen végig lehet zongorázni, egyesével beállítani mindent, amit szeretnénk. Például megadhatjuk mennyi ideig maradjon bekapcsolva a kijelző, mennyi ideig legyen bekapcsolva használat nélkül maga a készülék, mekkora a belehelyezett akkumulátor kapacitása, hány slukknál riasszon minket stbstb.. A vezérlőegységet illetve a gyűrűt használni egy picit azért macerás de ha egy mikroUSB kábellel rádugjuk a számítógépre akkor az akkumulátor töltésén kívül azért mást is csinálhatunk.

Nincs is más dolgunk, mint a termék hivatalos honlapjáról letölteni a MVR (My Vapor Record) programot!

Ezzel a programmal nyomon tudjuk követni, hogy milyen ellenállású patront használtunk, hányat szívtunk bele a cigarettába, beállíthatjuk a tulajdonos nevét (ékezet nélkül), szinkronizálhatjuk a dátumot és az időt. Diagramokat készíthetünk a készülékről letöltött információkból napi,heti és havi leosztásban is akár.
Általában az első alkalommal, amikor rádugtunk az eVic-et a gépre és telepítve van az MVR szinte azonnal kéri a firmware frissítést. A firmware, akárcsak CD/DVD lejátszók esetében egy belső vezérlőprogram. Egy-egy frissítés korábbi hibákat javít, új lehetőséget ajánl vagy éppenséggel elvesz valamit. Jelenleg az eVic legfrissebb firmware verziója az 1.3-as, melynél az egyik legnagyobb újítás, hogy az e-cigaretta akár félautomata módon is működhet.
Természetesen magán az eVic-en is módosítható de az MVR-ben azért sokkal gyorsabb. Megadhatjuk, hogy a készülék hány másodpercen keresztül izzítson miután megnyomtuk a gombot.

Még azért korántsem ért véget a lehetőségek tárháza, hiszen ezt a funkciót kombinálhatjuk is akár a korábban említett RVV és RVW móddal.
Volt némi változás a firmware-k között de már én is az 1.3-as fw-vel (firmware -el) kapcsolódtam be a témába. Az 1.3 verzióban 1 RVV (Ranged Variable Voltage) és 3 RVW (Ranged Variable Wattage) lehetőség van. Mindkettőnek az a lényeg, hogy megadhatjuk tizedmásodpercre is akár, hogy a készülék milyen feszültségen/teljesítményen dolgozzon.
Első gondolatra semmi értelme, aztán mégiscsak..aztán megint nem :D
Én legalábbis így voltam ezzel, hogy először úgy döntöttem annyira nem foglalkoztat aztán valamiért mégis de végül úgy döntöttem, hogy jobban érzem magam és talán az akkumulátort is jobban kímélem ha egyenletes feszültségen/teljesítményen használom azt.
Igazából bizonyos patronok esetén éri meg a próbálkozást és én is ennek kapcsán akadtam rá egy, már előre elkészített verzióra de aztán visszaváltottam. Általában a kazán gyorsabb felizzása miatt szokták csinálni, vagyis, az első pár másodpercre elég magas teljesítményt állítanak be aztán ez gyengül és végül ismét magasabb beállítást eszközölnek. Nem vagyok híve, ennek az össze-vissza használatnak..

A készülékhez elég borsos áron lehet hozzájutni, nem kétséges ugyanakkor szemben a többi nem moddolható EGO akkumulátorral, mondjuk ha hamar lemerül akkor az eVic-hez 1500-3000 forintos áron lehet vásárolni másik akksit és nem kell újra vásárolni a teljes készüléket. Nyilván a vezérlőegységre kell a legnagyobb odafigyeléssel vigyáznunk.
A másik nagy előny a többiekhez képest a hatalmas kapacitás,amit gyárilag megkapunk (2600 mAh) és amit aztán később fejleszthetünk vagy "butíthatunk" tetszés szerint.
Pontosan a borsos ár miatt mindenképpen bizonyosodnunk, hogy a kezünkben tartott eVic eredeti joyetech gyártmány! Ezt a gyártó honlapján a főoldalon alul megtehetjük, miután a készülék dobozának aljáról egy érme segítségével lekapartuk a sorozatszámot védő vékony fóliaréteget.



A készülék egyik hibája, hogy a vezérlőegység "kupakja" lejár, mivel egy apró ragasztás tartja azt a helyén. Ez alatt fellelhető az elektronika, valamint láthatóvá válik a nyáklapról vezető két szál, melyek ehhez a kupakhoz vannak forrasztva. Az én eVic-emet többször forrasztani kellett, amiért az a "kupak" levált. Elsősorban műszaki oldalról közelíthető meg a kérdés: javítás esetén ugyanígy kell szétszerelni. Bár az eVic lassan egy éve a Joyetech koronaékszere mégis mostanában realizálták a problémát, ezért a mostanában vásárolt készülékeknél ezt a kupakot már két apró csavar tartja a helyén a ragasztás helyett..
Első gondolatra jobb megoldásnak tűnik, ám ha belegondolok az egyik szálszakadásos balesetbe (amikor egy véletlen mozdulat kapcsán gyakorlatilag le lett fejezve az eVic-em :) ) akkor mégiscsak jobb a ragasztott verzió, mintsem a nyáklapban is kár keletkezzen! Bizonyára a mérnökök erre is odafigyeltek, ezt nem tudom.. Én vékonyan bekentem szilikonos ragasztóval és remélem egy darabig nem lesz vele problémám :)

A mérete egyben lehet a hátulütője is. Nem éppen könnyű a patronnal összeszerelt akkumulátorhoz tokot kapni, éppen ezért vagy a kezünkben kell fogni vagy ha van akkora zsebünk akkor oda. Viszont nem nevezhető sem a farzsebben, sem az elülső zsebben hordva éppenséggel kényelmesnek. Miután a "kupak" rész könnyen kivehető ezért biztonságosnak sem nevezném.

A karbantartását illik hetente, kéthetente elvégezni. Ez nem negatívum, sokkal inkább az e-cigarettázás velejárója. A nem moddolható készülékek esetében a patron kitekerésekor az EGO foglalatban felgyülemlett barnás-feketés dzsuvát illik egy papír zsebkendővel kitörölni, mielőtt töltőre tesszük vagy egy másik patront teszünk rá. (a patronokat sem árt néha-néha áttörölni, átmosni..) Ezek a kis "szertartások" szerintem azért is jók, mert sokkal inkább magunkénak érezhetjük a dolgokat. :)
Az eVic és sok más moddolható készülék esetében a negatív polaritás a kezünkben van; a külső borítás a vezetőrész. A patron alatt felgyülemlett szennyeződések vagy ami a kezünkről a készülékre került mind-mind a teljesítmény rovására megy. Javasolt beszerezni úgynevezett konkaktspray-t, hogy az alábbi videón látható műveletet az eVic-en is elvégezhessünk:





Nagyon örülök neki, hogy megvettem magamnak ezt a készüléket! Mindig biztos lehetek benne, hogy nem fog nap közben lemerülni de ha mégis a többi készülékhez kapható töltők helyet egyetlen "elemet" kell magamnál tartani. Bármikor megmérhetem egy-egy patron ellenállását, amihez használat közben tetszés szerint állíthatom a feszültséget.

Láttam róla videókat, hogy hiába állítanak 4V-ot vagy magasabbat a készüléken az továbbra is 3,7 körüli értékeket mérnek rajta. Meg kell mondanom őszintén, hogy ez lehet valaki számára nevetséges (ahogy a videóban is mondták) engem egyáltalán nem érdekel; ameddig érzésre más érzek 3,7 V-nál és 4,0V-nál addig én meg vagyok vele elégedve! :)

+ Nagy akkumulátor kapacitás
+ Könnyen beszerezhető, cserélhető és olcsó alkatrészek (kivéve vezérlőegység)
+ Ellenállás mérés
+ Tized pontosságra állítható feszültség/teljesítmény
+ Nagy kijelző
+ Nyomon követhető akkumulátor fogyasztás (számlálók)
+ Számítógépről vezérelhető és frissíthető
+ Kompatibilis szinte minden patronnal
- Nagy
- A "kupak" része hamar leválik

Értékelés: 8,0